„A vér kultúrtörténetéről” írandó könyvéhez végzett kutatásai során az írónő, Gudrun Schury interjút készített az angol Victor D.-vel aki azt állítja magáról, hogy vámpír.
G. S.: Mr. D. mit reggelizett ma?
V. D.: Nem szoktam reggelizni. És maga?
G. S.: Angol reggelit; gyorsan, de kiadósán. De a kérdésem tulajdonképpen arra irányult, hogy valakitől, aki azt állítja magáról, hogy vámpír, azt várná az ember, hogy véres dolgokat egyen.
V. D.: Nézze, ha hátborzongató részletekre vágyik, akkor keressen egy horrorregényt. És mit ért azon, hogy „azt állítja magáról”? Én sem kérdezek magától olyasmit, hogy szürcsöl-e evés közben.
G. S.: Oké. Kezdjük máshonnan. Olvasóink szívesen megtudnák, hogy hogyan él manapság valaki Londonban, akinek nincs állandó állása…
V. D. (félbeszakítja): Már megbocsásson, de ezek kétszáz évvel korábbi kategóriák!
G. S.: Arra gondoltam, mit csinál egyáltalán egész nap?
V. D.: Sétálok a városban, figyelek, cigarettázom, az embereket nézem a moziban.
G. S.: A moziban?
V. D.: Igen. A sötétben szépen látszanak az emberek.
G. S.: Ilyenkor ki is szívja a vérüket?
V. D.: Édes istenem, nincsenek értelmesebb kérédések a céduláján?
G. S.: De. Anne Rice azt írja…
V. D.: (halkan, megvetően felnyög)
G. S.: Azt írja, semmihez nem hasonlítható, hogyha valakiből egy vérszívó iszik, olyasmi ez, mint a szerelmi gyönyör.
V. D.: Mrs. Rice nem próbálta. (Folyt.köv.)
WESLEY szerint:
BRUCE szerint: