V. D.: Utolsó látogatásomkor a „Transylvanian Society of Dracula” híradásából megtudtam, hogy Segesvár közelében egyfajta vámpír-disneylandet akarnak építeni. 100 fontba fogadok, hogy „Draculand” lesz a neve. Ez a környék tehát innentől fogva szintén halott a számomra. Amit igazán sajnálok.
G. S.: Ahogy az amerikaiak A dzsungel könyvét már csak a Walt Disney-filmből ismerik, ugyanez fog történni Dra-kula történetével is.
V. D.: Nem feltétlenül. Ábrahám Stoker egész ügyesen kutatott. Amikor regénye 1897-ben megjelent, reprezentálta mindazt a tudást, amivel akkoriban rendelkezni lehetett, beleértve a modern kommunikációs eszközök lenyűgöző repertoárját is. Az pedig zseniális írói fogás, hogy a vámpír és a vámpírölő történetét összekapcsolja.
G. S.: Azt hiszem, a legtöbben csak a filmekből ismerik Dracula grófot, például Lugosi Béla megszemélyesítésében. 1931-ben. Aztán Christopher Lee hat filmben is, majd Klaus Kinski és Gary Oldman.
V. D.: Ezek mind csak utánérzései a legnagyobb filmnek ebben a témában.
G. S.: A Nosfemtura gondol?
V. D.: Persze, (németül:) Eine Symphonie des Grauens
(A horror szimfóniája). Friedrich Wilhelm Murnau és Max Schreck.
G. S.: Pontosan. 1921-22. – Bámulva nézem Murnau tájait, a gróf ruháit, a kastély díszleteit; a film egész kiállítását, a világítást, a vágást, a montázstechnikát. Ott van az a jelenet az első vacsoránál, amikor a csontvázas óra ütni kezd… s aztán Harker borotválkozás közben megvágja magát -
V. D. (szinte izgatottan): Nem, nem! Ez Stokernél van. Murnaunál a fiatalember, akinek egyébként itt a neve is más, Hutternek hívják, evés közben néz arra a bizonyos órára, ami éppen ütni kezd, közben kenyeret vág, és mivel az órára figyel, megvágja az ujját. Orlok gróf meglátja a sebet. – Egy rövid pillanatig nem tudjuk, mi fog most történni, meg fog-e történni. Aztán Orlok megszólal. – Megjelenik a felirat: „De hiszen Ön vérzik… A drága vér!” A drága vér! Érti? A drága vér hiába folyik el, és a gróf hagyja. Visszafogja a kínzó szomjúságát, későbbre halasztja, várja, előre ízlelgeti a beteljesülést. „De hiszen Ön vérzik! A drága vér!” (Folyt. köv.)
